megjelenés: 2004. november 8.
kiadó: EMI
Nem mindennapi vállalkozásba kezdett az Iron Maiden, a világ egyik legnagyobb heavy metal bandája. Egy dvd sorozat keretében egészen a korai évektől kezdve mutatják be a banda történetét. Olyan videó-felvételeket gyűjtenek össze, melyek már nagyon régen kikoptak a köztudatból, vagy éppen soha nem is kerültek a nyilvánosság elé. Az adott korszakról a bandában és a banda körül tevékenykedők is elmondják, hogyan élték meg ők maguk a különböző eseményeket. Ezen kívül még rengeteg extra meglepetés is megbújik majd a sorozat egyes darabjain. Az első fejezet az 1975-83 közötti időszakot boncolgatja, amikor a Brit Heavy Metal Új Hulláma (NWOBHM) az Iron Maiden-nel az élbolyban elindult és végül elsöpörte a hetvenes évek végétől uralkodó punk zenét. Kezdődjék hát a töri óra...
A dupla "The Early Years" dvd első lemeze három koncert anyagot tartalmaz. A felvételeken nem ügyködött restaurátorok hada, de senkit ne tántorítson el a VHS minőségű kép. Érzésem szerint így sokkal hitelesebb a dolog, mintha totálisan kipolírozták volna a filmkockákat. A hangot sem kezdték el átkeverni 5.1-es Dolby vagy DTS formátumra, maradt a jó öreg eredeti sztereó. Az ötletes menüben a borítóképen látható pózban, fejszével a kezében liheg fölöttünk Eddie koma, hogy válasszunk már végre az 1981-es Rainbow klubban felvett, vagy az 1982-es Hammersmith Odeon-beli, vagy a 83-as dortmundi fesztivál fellépés között. Menjünk szépen sorban.
A 35 perces Live At The Rainbow volt a Maiden első hivatalos videója (és a világon az első ilyen hosszúságú zenei videókazetta), amit a híres londoni Rainbow klubban vettek fel az 1981-es Killer UK Tour egyik állomásán. A banda ekkor már két éve folyamatosan koncertezett, az előző évben például a Judas Priest angliai turnéján és a KISS európai koncertkörútján voltak előzenekar. Két lemezzel és egyre gyarapodó rajongótáborral a hátuk mögött az EMI javaslatára készítették el ezt a koncertvideót. Rettenetes furcsa ilyen fiatalnak látni azokat az arcokat, akik ma is a Maiden-ben tevékenykednek; Dave Murray vidám ábrázatát, Adrian Smith komoly szőke fejét és természetesen az alapító Steve Harris klasszikus beállásait. Az énekesi poszton ekkor még Paul Di’Anno állt, aki vad punk színpadi énjéhez képest meglehetősen visszafogottan viselkedik itt, minden bizonnyal a jelenlévő kamerák hatására. Aki még emlékszik a Metal Hammer Hungarica legelső számára és benne a többoldalas Maiden/Eddie sztorira, az valószínűleg örömmel fogadja majd, hogy végre saját szemével is láthatja azokat a cikkben emlegetett házilag barkácsolt "speciális effekteket", amelyekkel a banda dolgozott a korai időkben. A záró Iron Maiden szám alatt négy életnagyságú Eddie is a színpadra keveredik egy-egy reflektort lóbálva a füstfelhőben.
A következő évben jelentős változás történt az Iron Maiden háza táján. A kedvét vesztett Paul Di’Anno helyére a Samson zenekar énekese egy bizonyos Bruce Dickinson érkezett és vele készítették el a metal történelem egyik legnagyobb klasszikusát a The Number Of The Beast albumot. A lemez megjelenése előtt, hogy az új énekest bemutassák a rajongóknak, koncertek sorát adták, melyek csúcspontja a teltházas Hammersmith Odeon-beli fellépés volt. A koncert teljes hanganyaga (90 perc) a tavaly kiadott Eddie’s Archive dobozban dupla cd-n már megjelent, itt most egy 46 percesre vágott képanyag szerepel erről a remek buliról. Mindössze egy évvel vagyunk a Rainbow koncert után, de szemmel láthatóan sokkal jobban harap a banda. Csúcsformában vannak. Talán a jól sikerült új lemez dalaitól, talán a közönséget pillanatok alatt megőrjítő Dickinson dinamizmusától, de végig hatalmas lendülettel, iszonyat feszesen, magabiztosan játszanak. Az Invaders és a Gangland kivételével szinte a teljes Beast albumot elnyomják, az összes ma már legendásnak számító nótával. A végére itt is érkezik a poén: életre keltik a lemezborítót és egy 3 méteres Eddie alak sétál a színpadra, a hangfalak tetején pedig ördögfigurák ugrálnak.
A harmadik koncert egy kétnapos dortmundi fesztivál záró fellépése, mely az 1983-as World Piece Tour utolsó állomása volt. (Ez a világkörüli turné volt az első, ahol a Maiden végig főbandaként lépett színpadra.) A német fanok rendesen tombolnak végig. A többezer fős tömeg folyamatosan hullámzik, bármikor mutatja is őket a kamera. A kép minősége egyébként itt a legjobb a három videó közül, a hang viszont gyengébb, mint a másik két felvételen. Egyszerűen tompa. Itt is van azért egy-két érdekesség. A Revelation elejét például három gitárral vezetik elő. Nem, nem Janick Gers keveredett oda ideje korán, hanem Bruce akaszt a nyakába egy Gibson Les Paul-t és perceg pár akkordot ő is a többiekkel, aztán az első beindulós résznél meg is szabadul tőle. A csapat ruházata a manapság oly’ sokat cikizett, akkoriban viszont metal-divatnak számító, jellegzetes, testhez tapadó spandex nadrág és magasszárú fehér edző cipő. Adrian Smith fest a legjobban fekete bőrcucca fölött egy vékony fehér nadrágtartóval. :) Bruce pedig egy középkori hivatásos pankrátor szerkójában nyomul. Az előadás ugyanolyan lendületes, mint a Hammersmith videón. Lényeges különbség, hogy itt viszont már Nicko McBrain püföli a bőröket, teljesen belebújva a felszerelésbe, amit a buli legvégén a Run To The Hills után szépen leamortizálnak az urak.
A kettes lemez gerincét egy másfél órás riportfilm adja, ahol felbukkannak mindazok az emberek, akik az Iron Maiden 1975-ös indulásától 1983-ig bármilyen szerepet játszottak a banda életében. A bevágásokkal tarkított interjúk nagy része Steve Harris kocsmájában készült, ahol mint egy érettségi találkozóra összegyűltek a Maiden korábbi tagjai, segítői, akik pocakosan, őszülő halántékkal mesélnek a múltról. Rengeteg apró részlet kerül a helyére a beszélgetések során és a legfőbb tanulság, hogy a sikerért bizony keményen meg kell dolgozni.
A kettes lemez hemzseg az extráktól. Szerepel itt egy újabb koncert videó Live At The Ruskin Arms címmel 1980-ból, amit egyetlen kézi kamerával, amolyan házi videóként vett fel a zenekar. Steve Harris relikviái közül végiglapozhatunk egy 1975-ös naplót feljegyzésekkel az első fellépésekről. Természetesen egy fotó galéria is rendelkezésünkre áll, pólóminták, stage-pass-ek, turnéplakátok, Eddie minden mennyiségben és formában. Külön menüpontban szerepel az összes turné programja és a fellépések pontos dátumai 1983-ig, és persze a nagy- és kislemezek listája.
És hogy a videó mérgezés teljes legyen 5 hivatalos klip mellett (Woman In Uniform, Run To The Hills, The Number Of The Beast, The Trooper, Flight Of Icarus) különböző tévés fellépéseket is megnézhetünk különböző gitárosokkal Dave Murray oldalán. Ezek közül a legjópofább 1980-ból egy 25 perces riportműsor (Fókusz/Aktív stílusban), ahol az Iron Maiden egy Marquee klubbeli fellépése kapcsán mutatják be a bandát és egy új zenei irányzatot a heavy metalt. Mai szemmel óriási poén a papírmaséból kanyarított léggitárok látványa, vagy a 'Headbanger of the year' verseny, és hogy milyen halálos komolysággal beszélnek erről a riport szereplői.
A két dvd együtt több mint 5 órányi anyagot tartalmaz, amit lehetetlen egyszerre megemészteni. Képtelenség. Kizárt. Én is csak nagy vonalakban próbáltam meg leírni, mi minden látható itt. A sorozat következő darabja is készül már, ami a hírek szerint a Powerslave album és a Live After Death koncertlemez által fémjelzett 1984-85-ös időszakot szedi ízekre hasonlóképpen. Az általuk gerjesztett retro feeling-et megfejelve ráadásul jövőre csakis a legrégebbi dalokból összeállított programmal szeretne turnézni az Iron Maiden.
Szerintem, aki a Maiden rajongónak vallja magát, annak kötelező ez a digitális történelemkönyv. Aki még nem Maiden fanatikus, az kezdje a 2002-es Rock In Rio mozival, aztán előbb-utóbb úgyis itt fog kikötni. Jó szórakozást!
